Újfajta trükkös csalás miatt folytat nyomozást a rendőrség.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozást indított csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. június 7-én Szekszárdon a Palánki úton két személygépjárművet intett le.

A férfi arra hivatkozott, hogy elfogyott az üzemanyag az autójában, majd aranynak látszó nyakláncot, karkötőt és pecsétgyűrűt kínált megvételre, hogy abból tudjon tankolni. A sértettek mindkét esetben megvásárolták az ékszert, amelyekről később kiderült, hogy hamisítvány.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

– Ne vegyenek idegenektől olyan tárgyat, amelynek nem ellenőrizhető az eredete!

– A csalók más, az említetthez hasonló módszerekkel is megpróbálhatnak pénzhez jutni, így legyenek mindig nagyon óvatosak, körültekintőek!

– Tanácsainkra hívják fel a környezetükben élő személyek figyelmét is a hasonló esetek lehetőségére!

Kérjük továbbá, hogy segítsék a rendőrség munkáját azzal, hogyha Önök hasonló helyzetbe kerülnek, vagy ilyen jellegű cselekmény a tudomásukra jut, esetleg a már említett jogsértést sérelmükre elkövették, tegyenek haladéktalanul bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/810-107-es „Telefontanú” zöld számán.