Jelenleg üres a kosarad.
A Bunkerrajzoló a Várszínházban
Újabb sikergyanús darabbal rukkoltak elő a Pannon Várszínház színészei november 5-én Veszprémben a Hangvillában. Géczi János József Attila-díjas szerző A bunkerrajzoló című nagysikerű könyvének, zenés színpadi változatának ősbemutatója, Likó Marcell és a Vad Fruttik nemzedékét szólaltatja meg.
Likó Marcell neve bizonyára ismerősen cseng az alternatív rockzenét kedvelőinek. Az ő élettörténetének rekonstrukciója, emlékei keverednek az író nemzedékének véleményével a darabban. A premier előtti napon November 4-én a sajtó számára főpróbát tartottak. A sajtópremier előtti sajtótájékoztatón Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elmondta, hogy kollégájától, Molnár Ervintől hallott legelőször a Vad Fruttikról, aki miután elolvasta a könyvet megfogta őt a dalok vad képvilága a plusz drámaiság és úgy gondolta, olyan mondanivalói vannak ennek a zenének amik mindenképpen színpadra kívánkoznak. A történet főhőse nem egyszemélyben áll színpadra hanem háromféle testben mutatkozik meg.
A hármas személyiség különböző korszakokban de mégis egyszerre jelenik meg a színpadon. A gyermekkori fiatal ént, az iskolás fiút, Szente Árpád Csaba jeleníti meg, őt Szelle Dávid váltja egy kicsit bolondos, drogos alkoholistaként, majd a végén Kékesi Gábor veszi át a szerepet. Aki tulajdonképpen végig jelen volt az előadásban mint mesélő. A bunkerrajzoló története egy egész generáció életérzését fogalmazza meg, hol komikus, hol drámai hangon. Éppen ezért megtud szólítani minden korosztályt. Vándorfi László elmondta, hogy nagyon kevés az általuk irt mondat a műben, szét darabolták a könyvet szinte mondatokra, motívumokra és újra összerakták egy másik műfajra. Így alakult ki a szétesik-helyreáll mottó. A darabot végig a Vad Fruttik zenekar számai övezik és a színdarabot nézve jobban kirajzolódok előttünk a dalok valódi mondanivalója is. Kicsit extrém és artisztikus ahogy a könyvbeli üzenet is szól. Az előadásban feltűnik még az író alakja is akit Krámer György koreográfus személyesít meg. Vári Bertalannal közösen dolgozták ki a mű koreográfiáit. A bunkerrajzoló zenés életrekonstrukciót Vándorfi László rendezte. A rendező munkatársa volt még Lenchés Márton. Színpadra alkalmazta Vándorfi László, Molnár Ervin és Lenchés Márton. Ajkán remélhetőleg a tavaszi színházi szezonban lesz látható.
A színészek a főpróbán megmutatták, hogy vérprofik. A közönség számára, csak a hosszúra nyúlt szünetben derült ki, hogy Kékesi Gábor az egyik jelentben megsérült. Ez persze talán annak is köszönhető, hogy a sérülése beleillett a darabba, olyannyira, hogy a külső szemlélő azt gondolta, hogy Gábor a vérkapszulát morzsolta szét a fején. Ezt erősítette az is, hogy a darabot teljes odaadással játszotta tovább, akárcsak a társai. Hiába csak egy sajtópremier a játék nem állhat meg, szerencsére az orvos is így gondolta.
by
Tags:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.