Ölt a szénmonoxid Tapolcán
Katasztrófa Védelem

Ölt a szénmonoxid Tapolcán

Eszméletlen állapotban találtak két embert egy lakóház egyik szobájában Tapolcán, a Gyulaffy László utcában. A tapolcai önkormányzati tűzoltók műszeres mérései nem mutattak ki gázkoncentrációt, mivel a ház másik három lakója kiszellőztette az épületet. A mentők megállapítása szerint a szobában eszméletlenül talált két ember meghalt. A tűzoltók a szoba mellett található gázkazánt próbaüzemre állították, ezt követően a mérések gázkoncentráció jelenlétét mutatták ki. A két ember halálát feltételezhetően szén-monoxid-mérgezés okozta. A mentők a másik három lakó egyikét kivizsgálásra kórházba szállították. A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan, íztelen gáz. A szénvegyületek tökéletlen égése során…

Read More
Katasztrófa Védelem

Fákat csavart ki az erős szél

Összesen négy alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak az elmúlt éjjel tapasztalt erős szél miatt.  Az elmúlt időszak csapadékos időjárása, valamint az elmúlt éjjel tapasztalt viharos széllökések több helyen fákat csavartak ki Veszprém megyében, amelyek kisebb fennakadásokat okoztak a közlekedésben. A káresetek felszámolásához főként a Bakony térségében kérték a tűzoltók segítségét. A zirci önkormányzati tűzoltóknak háromszor is be kellett avatkozniuk az éjszaka a 82-es főút különböző szakaszain, mindhárom alkalommal útra dőlt fák akadályozták a forgalmat. A veszprémi hivatásos tűzoltókat pedig egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesethez riasztották, itt is egy…

Read More
Katasztrófa Védelem

A közbiztonsági referensek és a közös önkormányzati hivatalokban dolgozók számára tartott koordinációs értekezletet az ajkai katasztrófavédelmi kirendeltség. A havi munkaértekezlet keretében kiemelt hangsúlyt kapott a téli rendkívüli időjárás esetén szükséges feladatvégzésre történő felkészülés: a települések veszélyhelyzeti felkészülése, az öngondoskodás megszervezése, a helyi lehetőségek felmérése, s ezen adatbázisok – elérhetőségek, bevonható személyek és helyi munkagépek, melegedőhelyek – frissítése. Az értekezlet keretében Jáger Zoltán tű. ezredes, polgári védelmi felügyelő látta el információkkal a résztvevőket a meteorológiai előrejelzésekről történő tájékozódás illetve a veszélyhelyzeti előrejelzésekből fakadó lakosságvédelmi intézkedések határidőben történő elrendelése kapcsán. A polgári…

Read More
Katasztrófa Védelem

Jelentősen javultak a körülmények Veszprémben

A mai napon Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott és Dányi Béla tű. dandártábornok a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadta az igazgatóság új törzstantermét. A beruházás kiemelt fontosságú a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság operatív törzsének működése, illetve a rá épülő Veszprém Megyei Védelmi Bizottság katasztrófavédelmi munkaszervezetének feladatellátása szempontjából egyaránt. Az új infokommunikációs rendszer kiépítésének, valamint a felújított tanterem adta jó elhelyezési körülményeknek köszönhetően a szakemberek munkája még hatékonyabb és eredményesebb lehet a jövőben. Ugyan az előző működési helyen is adott volt már a megfelelő infokommunikációs…

Read More
Kék hírek Katasztrófa Védelem

Roncsok közül mentették ki a Tűzoltók

Közúti közlekedési baleset történt ma hajnalban a 8-as számú főút 24-25-ös kiloméáterszelvényei között Várpalota-Inota térségében. A baleset során egy kisteherautó, illetve egy nyerges vontató ütközött egymással. A baleset következtében a kisteherautó söfőrje a roncsba szorult, őt a helyszínre riasztott pétfürdői, illetve balatonfűzfői hivatásos tűzoltók hidraulikus feszítővágó, valamint feszítőhenger segítségével tudták csak kiszabadítani az összeroncsolódott járműből. A műszaki mentés idejére a rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta.

Read More
Katasztrófa Védelem

Seprés, de hogyan?

November 1-je óta a korábbinál is nagyobb területen végzik a katasztrófavédelem kéményseprői a lakossági kémények tisztítását, ellenőrzését. Jelenleg 17 megye 2499 települése tartozik a katasztrófavédelem ellátási területéhez. A gazdálkodó szervezetek tulajdonában lévő kémények ellenőrzését és tisztítását változatlanul a kéményseprőcégek végzik megrendelésre.   Az, hogy milyen gyakran érkezik valakihez a kéményseprő, attól függ, hogy az adott háztartásban milyen tüzelőberendezéssel fűtenek, nem pedig attól, hogy fűtési időszak van-e. Gázüzemű és zárt égésterű tüzelőeszköz esetén kétévente, minden egyéb fűtőberendezés esetében évente érkezik a kéményseprő.   A kötelező lakossági sormunka az egész országban ingyenes.…

Read More
Katasztrófa Védelem

Elismerések 1956-ra emlékezve

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából ünnepélyes állománygyűlést tartott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A rendezvényen főigazgatói és igazgatói elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek, kiemelkedő munkájuk elismeréseként. A rendezvényen Barta Tamás történész, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa mondott ünnepi beszédet, amelyben felidézte a modern magyar történelem egyik legnagyobb fordulópontját. A történész elmondta: hatvan évvel ezelőtt az őszi napok változást hoztak a magyar emberek életében, a nép fellázadt a szovjet zsarnokság és elnyomás ellen, és halált megvető bátorsággal küzdött a szabadságáért. Ugyan a túlerő rövid idő alatt úrrá…

Read More
Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja
Katasztrófa Védelem

Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja

A Természeti Katasztrófák Világnapja minden év októberének második szerdájára esik. Ez a nap elsősorban a természeti katasztrófák áldozatainak állít emléket, emellett pedig jó alkalmat jelent, hogy különböző prevenciós előadásokkal és bemutatókkal felhívjuk a figyelmet a megfelelő védekezés és felkészültség fontosságára. Az elmúlt évtized során világszerte több mint hatszázezer ember veszítette életét természeti katasztrófák miatt, ehhez megközelítőleg hétszáz katasztrófának kellett bekövetkeznie. Az elmúlt években tapasztalt népességrobbanás és rendkívül nagymértékű urbanizáció alapjaiban változtatta meg a modern világ képét. Az óriásvárosok kialakulásakor pedig az egyre gyakrabban keletkező helyhiány miatt a súlyos természeti veszélyeket…

Read More
Katasztrófa Védelem

Az elmúlt időszak tapasztalatait elemezte a Veszprém Megyei Tűzmegelőzési Bizottság

Miskolczi Tibor tű. ezredes, igazgatóhelyettes szavai indították útjára a Veszprém Megyei Tűzmegelőzési Bizottság ma délelőtti értekezletét. A tanácskozás napirendi pontjai között a fűtési szezonban kiemelten fontos teendők mellett a szabadtéri égetés szabályainak ismertetése, valamint a kéményseprő-ipari tevékenység idei változásai is szerepeltek. Miskolczi Tibor tű. ezredes, igazgatóhelyettes megnyitóbeszédében ismertette az elmúlt időszak tapasztalatait, valamint kitért a bizottság előtt álló feladatokra is. A Megyei Tűzmegelőzési Bizottság fontos szerepet tölt be a mentő tűzvédelem területén, hiszen azok az előadások és prevenciós programok, melyeket évről-évre a különböző rendezvényeken bemutat, mind-mind hozzájárulnak a helyes magatartás…

Read More
Katasztrófa Védelem

Teljes terjedelmében égett egy bútorüzem Herenden

Tűz keletkezett egy bútorgyártó csarnokban Herenden. A lángok hamar továbbterjedtek az épületben, ahol nagy mennyiségű éghető anyagot tároltak, a közel kétezer négyzetméteres épület teljes terjedelmében húszméteres lángokkal égett. A nagy erőkkel a helyszínre riasztott tűzoltók több vízsugárral és habsugárral is dolgoztak a továbbterjedés megakadályozásán. A helyszínre Veszprémről, Ajkáról és Balatonfűzfőről összesen öt tűzoltórajt, valamint két vízszállítót és egy magasból oltani képes létrás szert riasztottak, valamint a helyszínen vvolt a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a mobil labor is. A beavatkozást nehezítette, hogy az épület tetőszerkezete is nagymértékben megrongálódott, ezért a tűzoltók…

Read More
Katasztrófa Védelem

Teljes körű Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer próba várható (videóval)

A MoLaRi-rendszer a veszélyes anyagokkal foglalkozó ipari üzemek környezetében telepített vegyi monitoring-, valamint lakossági riasztó és tájékoztató rendszer. A rendszer alkalmas egyrészt arra, hogy veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek során azonnal jelezze a veszélyes anyagok környezetbe kerülését, másrészt, hogy a veszélyes anyagok terjedésével kapcsolatos adatokat szolgáltasson a katasztrófavédelem részére.   A rendszerrel a vegyi balesetek bekövetkezése esetén haladéktalanul meghozhatók azok döntések, hogy milyen lakosságvédelmi intézkedésekre van szükség. A MoLaRi-rendszer a veszélyes üzemek környezetében élő lakosság azonnali riasztását, illetve tájékoztatását is biztosítja, ami szintén rendkívül fontos egy ilyen helyzetben, hiszen jelentősen emeli…

Read More

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close