Iskolarendőrével a biztonságos célbaérkezésért

Vége van a nyárnak, becsengettek az iskolába, ilyenkor a gyermekek nem eltűnnek az utcáról csak a játszóterek helyett az iskolába mennek. Az, hogy oda is érjenek illetve épségben haza, nem csak az iskola de a szülő felelőssége is. Érdemes elbeszélgetni a nebulókkal, hogy hogyan kell átmenni az úttesten, hogyan közlekedjünk kerékpárral, esetlegesen hogyan szálljon ki a gépjárműből. Nem lehet elégszer elmondani nekik azt sem, hogy a gyalogátkelőhely előtt álljon meg, nézzen körül és csak akkor menjen át amikor biztos abban, hogy biztonságosan át tud haladni a túloldalra. A statisztikák azt mutatják, hogy Ajkán sikeres ez a fajta felvilágosítás, amit az iskolák, a szülők és nem utolsó sorban az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai végeznek. A tavalyi tanévben mindösszesen csak egy darab olyan  személyi sérüléses balesetről tudunk, ahol a baleset szabálytalan átkelés miatt következett be. Ebben az esetben a gyermek úgy próbált átkelni az úttesten, hogy azon gyalogátkelőhely nem volt felfestve, valamint egy busz várakozott a buszmegállóban. Ennek a busznak a takarásából kilépve, szinte szabályosan nekiugrott a buszt kerülő gépjárműnek. A gépjármű vezetője nem láthatta a gyermeket, és a gyermek sem láthatta a gépjárművet. Nem lehet elégszer hangsúlyozni tehát, hogy fontos felhívni a figyelmet arra, miszerint járművek takarásában soha ne lépjünk az úttestre.  Abban, hogy gyermekeink épségben eljussanak az iskolába, valamint haza, az ajkai rendőrség munkatársai az iskolarendőr program keretein belül próbálnak segíteni. Azon felül, hogy különböző felvilágosításokat tartanak a gyermekeknek három darab kijelölt iskolánál reggel és délután felügyelik a gyermekek áthaladását az iskola forgalmasabb pontjainál. Idén a tósoki Szent István Király Római Katolikus iskolát, a Béke utcán a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános iskolát. és a Borsos Miklós iskola volt Kossuth iskola épületét választották. Utóbbi iskolánál az ajkai polgárőrség segíti munkájukatLudvai Zsolt, az Ajkai Rendőrkapitányság Közlekedési alosztályvezetője elmondta, hogy sokszor már a puszta jelenlétük is elég ahhoz, hogy az autósok figyelmesebben közlekedjenek, megálljanak, hogy átengedjék a gyermekeket az úttesten. Ha ez mégsem elég, akkor a hatóság eszközeivel segítenek azon, hogy a gyermekek biztonságban átjussanak az út túloldalára. Kihívó esetekben esetleg bírsággal segítik a gépjárművezetőjének megtanulni a szabályokat. Az alosztályvezető azt is elmondta, hogy bízik abban ha ennek a programnak vége van a gépjárművezetők akkor is figyelmesen, körültekintően fognak közlekedni.