Hintón érkezett az ajkarendeki daloskönyv

Hintó és vadászrepülő kiállítással nyílt meg Ajkarendeken a Német Nemzetiségi hétvége, ahol az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör daloskönyvének könyvével is megismerkedhettek és megvásárolhatták a megnyitón jelenlevők.

Ajkarendeken Német Nemzetiségi hétvégét tartanak  július elsején, másodikán és harmadikán. A településrész fontosnak tarja a német anyanyelv, kultúra és hagyományok ápolását, ezért a programsorozatuk is -e jegyekben zajlik. A nyitónap pénteken 19 órakor kezdődött a Regenbogen Német Nemzetiségi Művelődési Házban. Az est házigazdája Töltl János, művelődésházvezető volt, aki fogadta és köszöntötte a vendégeket.

-Hagyományok mindig vannak, voltak, ez a három nap hagyományaink alapján telik el.

Vasárnap a múlt a jelen és a jövőről szól. Szerintem inkább a jelenről és a jövőről. A nyelv is és a programok is. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a Német Nemzetiségi hétvégét Töltl Zoltánt, Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.



Ám az este, a megnyitó ezzel még nem ért véget, hiszen egy ilyen hétvége remek alkalom egy nemzetiségi könyv bemutatásához. Nem véletlen hát, hogy az est folyamán az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör könyvével is megismerkedhettek és megvásárolhatták a megnyitón jelenlevők.

forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület
forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület

A könyvről  a könyvben lévő dalokról azok gyűjtéséről és a dalkörről Csáky Istvánné Kati, a dalkör vezetője osztotta meg gondolatait. Majd német nyelven vidám dalokat hallhattunk az előadásukban.

– Csáky Istvánné elmondta, hogy a könyvet az unokáiknak hívták életre, hogy a nemzetiségük dalait feltámaszthassák, és azok fennmaradásáról gondoskodhassanak. Arról is beszélt, hogy jó lenne, ha a fiatalak csatlakoznának hozzájuk, mert a dalkör egyre öregszik és félő, hogy nem lesz utánpótlás és feledésbe merülnek a sváb dallamok, hagyományok.

A könyvben 146 dalt sikerült összegyűjteni egytől egyig német nyelven és kottázva. Ezek között számos olyan kincsnek nevezhető dal is található, amelyek az évek során feledésbe merültek volna. A dalok a kottákkal tematikusan vannak a könyvben csoportosítva. Az ünnepektől az otthonon át a táj szépsége, tavasz köszöntő májusi dalok, az esti dalok, vidám dalok, mind-mind megtalálhatóak a könyvben. A dalkőr nem csak összegyűjtötte, de számos a könyvben szereplő dalt már be is tanult, melyeket előadásaikon hallhat is a közönségük.

A bemutató végén Tavaszi István egy könyvvel és ajándékcsomaggal kedveskedett azoknak akik segédkeztek a könyv létrejöttében.

forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület
forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület

Az első blokkot Rainiss Andrea az Ajkarendekért Egyesület elnöke Gazsó Róberttel együtt egy hatalmas tortával zárta, amit az énekkarnak köszönet képen adtak át Ajkarendek nevében. A tortán az alábbi felirat olvasható

– További csodás együtt éneklést Gratulálunk

forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület
forrás: Facebook Ajkarendekért egyesület

A második blokkban  a művelődési ház vezetője ragadta magához a szót. Megkért mindenkit, hogy forduljon meg, mert a hátuk mögött az asztalokon egy makett kiállítás látható. Ami Stahl Tibor és Fülöp Róbert, Pais Zoltán gyűjteménye. Töltl János ezután ismertette a gyűjtők életútját. Akik tulajdonképpen nem szimplán csak gyűjtők, hiszen saját maguk készítik el a kiállított darabokat. Egy- egy modell 4-5 hónapig is készül, két három órás napi munkát feltételezve. Stahl Tibor a hintókat akár csak az őseink fa és vörösréz felhasználásával készíti.




A két repülőmodellező Fülöp Róbert és Pais Zoltán régóta szenvedélyesen készítik a modelleket. Ezért aztán szívesen adnának tanácsot, akár egy általuk életre keltett modellezőklub keretein belül is.

 

Az est befejező blokkja Östör Dániel káplán előadása a tékozló fiúról. Ezzel is segítséget nyújtva a ráhangolódásra a szombati előadásra. A káplán egy Rembrandt képet hívott ehhez segítségül. Az előadást szombaton este kilenc órától láthatják Ajkarendeken a iskola mögötti színpadon.

További képek
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1137020169651619.1073741834.937207799632858&type=1&l=71f20e656a


A hétvége további programjai

  1. július 2. szombat

8.00  Erdősi Mihály nemzetiségi futballkupa az iskola sportpályáján.

15.00-tól az Ajkarendekért Egyesület délutánja az iskola udvarán.

Programok: főzőverseny, „Nándi- kolbásza”, ezer ízes palacsinta kóstolgatása, kézműves kuckó, baba-mama kuckó, arcfestés, népi játékok bemutatása és vására.

17.00 Az elkészült finomságok kóstolgatása, szavazás

21.00 A tékozló fiú című rockopera előadása – rendeki színjátszók produkciója.

21.45 Utcabál a sportpályán Pék Attila közreműködésével.

  1. július 3. vasárnap

11.00  Német nyelvű szentmise a rendeki templomban Schwarcz Márton plébános celebrálásával.

12.00  Koszorúzás és megemlékezés a két világháború hőseiről és a kitelepítésről

16.50  A fellépő csoportok felvonulása

17.00  Kulturális műsor a tornacsarnok mögötti színpadon.

Fellép: az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Énekkar, a Mozgássérültek Ajkai Egyesületének Énekkara, a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Énekkar, a Regenbogen Német Nemzetiségi Óvoda tánccsoportja, a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola tánccsoportja, a városlődi Pergő Rozmaring tánccsoport és az Ajkarendekért Egyesület tánccsoportja.