A Generalihoz több mint 4500 kárbejelentés érkezett

– A Generali Biztosítóhoz eddig több mint 4500 kárbejelentés érkezett a szerdai és csütörtöki viharokat követően, a károk becsült értéke meghaladja a 700 millió forintot –  közölte a biztosító az MTI-vel pénteken. Több biztosító csütörtökön adott összesítést az MTI-nek, együttesen 5000-et meghaladó káresetről számoltak be addig.

A Generali tájékoztatása szerint a károk jelentős része, megközelítőleg a fele Vas és Veszprém megyéből érkezett. A települések közül Szombathelyről jelentették a legtöbb kárt (közel 1000 esetet), de sok érkezett Balatonföldvárról (nagyságrendileg 200) és Pécsről (mintegy 100 káresemény) is. A legnagyobb pusztítást a jégverés okozta (közel 2000 ilyen esetet jelentettek), de a vihar (1400 kárbejelentés) és a villámlás (430 bejelentés) is sok kárt okozott.
A Generali kárszakértői a továbbiakban is nagyszámú bejelentésre számítanak. Ennek megfelelően összpontosítják kapacitásukat, hogy a jelentősen megnövekedett kárbejelentéseket is fennakadás nélkül tudják fogadni és kezelni. A gördülékeny ügyintézés érdekében a Generali ügyfelei élhetnek az online kárbejelentés lehetőségével is.
A biztosítási piac több szereplője még csütörtökön adott összesítést az MTI-nek a beérkezett kárbejelentésekről, együttesen 5000-et meghaladó káresetről számoltak be addig.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy több mint tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a július 12-14-i viharok pusztítását követően, a kár becsült értéke elérheti az egymilliárd forintot. A tájékoztatás szerint a legtöbb bejelentés Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyéből, illetve a Balaton környékéről érkezett. Kiemelkedően sok kárt jeleztek Szombathelyről, Pécsről, Kőszeg, Baja és Kiskunhalas környékéről.
A kárbejelentések folyamatosan érkeznek, több biztosító is jelezte, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit – közölte a szövetség.
A Mabisz adatai szerint 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény a nyári viharokhoz volt köthető.

A magyarországi lakásbiztosítási termékek kiterjednek a jégverésre