Jelenleg üres a kosarad.
Mozgássérültek lövészversenye Ajkán
A sport, – legyen szó versenysportról, vagy tömegsportról -, az egészségmegőrzés, a szabadidő hasznos eltöltésének, és az integrációnak is egyik leghatékonyabb eszköze. Ezt felismerve, és ezen gondolat szellemében 2016. szeptember 10-én, – egyidőben a Rioi Paralimpiai játékokkal – Ajkán is megrendezték a Mozgássérültek V. Országos lőversenyét. A programot a Mozgássérültek Aktív Egyesülete, és az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület közösen szervezte meg.
A hagyományossá vált lőverseny mellett pedig egy integrált sportnappal is kedveskedtek az érdeklődőknek. Érdekes egybeesés, hogy a lőversenyre pont egy nappal a paralimpiai légpisztoly lövészetet követően került sor, így a résztvevők olimpiai hangulatban mérhették össze tudásukat.
A program reggel 9 órakor kezdődött, Péntek Vendel, az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület elnöke köszöntötte a Civilház udvarán megjelent érdeklődőket. Ezt követően Utassy István, Ajka város Művelődési, Oktatási és Sportbizottságának elnöke Ajka város nevében köszöntötte az egybegyűlteket, és a sportolni vágyókat. Beszédében arra is kitért, hogy a 2000-es évek elején, a város vezetését jelenleg is betöltő önkormányzat kezdte el a város akadálymentesítését, amelyben jelentős eredményeket értek el, és, a kezdeti nehézségek ellenére is több olyan útszakaszt is akadálymentessé tettek, amelyeket korábban kerekesszékkel egyáltalán nem lehetett használni. Mesterházy Zsolt, a Mozgássérültek Aktív Egyesületének alelnöke, köszöntőjében megköszönte azt a pozitív hozzáállást, amit Ajka váro tanúsít a mozgássérült emberek irányába. Kitért az Egyesület, és a városvezetés, valamint a szervezők közötti, hagyományosan jó kapcsolatra, és arra is, hogy az együttműködések eredményeként milyen szerencsés helyzetben vannak a környékbeli mozgássérültek. A köszöntőket követően Péntek Andrea, az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület Mozgássérült Lövész Szakosztályának vezetője ismertette a verseny lebonyolításával kapcsolatos tudnivalókat, valamint, hogy a program helyszínén hol, és milyen sportágakat próbálhatnak ki az érdeklődők. Ebben az évben a nagylőlapos légpuska verseny mellett a
vállalkozó kedvűek megismerkedhettek az íjászattal, a lengőtekével, a diszkoszvetéssel, a pingponggal, de kipróbálhatták a quadozást és a kispuska lövészetet is. A kezdetben területinek induló verseny mára már országossá nőtte ki magát, ezt bizonyítja az is, hogy az ország egész területéről, (Győr, Pápa, Balatonfüred, Jánosháza, Veszprém, Kecskemét) összesen harmincketten neveztek a versenyre.
Ezúttal már négy kategóriában („Mozgássérült férfi”, „Mozgássérült nő”, „Segítő nő” és „Segítő férfi”) indulhattak a lövészek. A sportolóknak arra is lehetőségük volt, hogy fegyvert válasszanak, a versenybírák olyan fegyvereket készítettek oda, amilyeneket a szakosztályuk versenyzői is használnak – mondta el Kajtár János versenybíró. A sportolóknak három próbalövésre volt lehetőségük a tíz éles lövés előtt, így mindenki kitapasztalhatta, hogy merre, és mennyit kell korrigálnia célzáskor. A díjakat Kajtár János, a versenybíróság elnöke adta át. Mozgássérült férfi kategóriában Mesterházy Zsolt első-, Németh Ottó második-, Benei László pedig harmadik helyezett lett. Nők: I. Péntek Andrea, II. Réfi Elvira, III. Farkas Antalné. Segítők: férfi: I. Dorkó Miklós, II.Holtetter Zsolt, III.Radnai Béla. Nők: I. Takács Brigitta, II. Szilágyi Annamária, III. Körmendi Alexandra.
Tekintettel a nagy érdeklődésre (19 fő), jövő évtől kispuska lövészversennyel bővül a sportnap programja. 11 óra körül megérkezett Dömötör Norbert és a résztvevők örömére lehetőséget biztosított a quadozás kipróbálására.
A versenyt követően minden jelenlévőt egy babgulyással vendégeltek meg a szervezők. A lőversenyt, és a sportnapot a Mozgássérültek Aktív Egyesületének tagjaiból alakult RollingCountry Kerekesszékes Tánccsoport fellépése zárta.
by
Tags:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.