Kislődnél ért véget az ámokfutás (videóval)
Egy félresikerült előzés után, Kislődnél az árokban ért véget a fiatal férfi ámokfutása, vasárnap kora délután. Miután egy előzésből visszatérve elsodorta a szembejövő gépjármű tükrét, majd ismeretlen okból megint áttért a szemközti sávba és az árokba csapódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett.
Vasárnap kora délután érkezett a riasztás, miszerint ismeretlen okból egy személyautó áttért a szemközti sávba. A baleset következtében egy fő megsérült. A helyszínen gyűjtött információk alapján kiderült, hogy a személygépkocsi az árokba csapódás után háromszor megpördült.
Sikerült beszélni azzal a szemtanúval aki a tükörben látta, hogy áttér az út túloldalára az autó, majd az árokba csapódik. A hölgy azért figyelte a tükröt, mert előtte a férfi egy előzés befejezésekor levitte az ő autójának a tükrét. Elmondása szerint, először azt gondolta, hogy szerencsésen ennyivel megúszták a balesetet, de a tükörben látta, ahogy áttér és az árokba csapódik az autó. Azonnal megálltak és rohantak segítséget nyújtani a szerencsétlenül járt gépkocsivezetőnek, aki addigra önerőből elhagyta az összeroncsolódott gépjárművet. Ennek ellenére az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. Információink szerint mások látták a sofőrt, hogy már előtte is felelőtlenül előzgetett. A baleseti helyszínelés 2016. szeptember 18-án 17 óra 30 perckor véget ért. A baleset körülményeit az Ajkai Rendőrkapitányság vizsgálja.
A szemtanú beszámolója az alábbi videóban hallható