A sárkányok földjén (videóval)
Az idei utolsó túrájukat tették meg a Bródy Imre gimnázium diákjai november 20-án tanárnőjük, Pegánné Göntér Szilvia túravezetésével. A szombatra beígért nagy esőzés miatt vasárnapra tették át kirándulást, amely Barangolás a sárkányok földjén címet kapta.
A diákok reggel nyolc órakor gyülekeztek a buszpályaudvaron, ahonnét különjárattal a Szent György-hegyig mentek. A geotúra a kék jelzését követve a Jégbarlanghoz, vagy ahogy a helyiek mondják Sárkánylik barlanghoz meneteltek. Ahol a Sárkánylik bazalt kockái között több fokkal is alacsonyabb a hőmérséklet mint általában a környező terepen. Ennek oka az, hogy az állandó nedves környezet párolgása hőt von el környezetétől, ezért a legmelegebb napokon is hűtőszekrényként viselkedik ez a rész. Ezért kapta a Jégbarlang elnevezést. Nem is fagyoskodtak a bazalt hűtőben sokat, hamar továbbfolytatták a 17km-es túrát aminek a következő állomása a Kaán Károly turistaház mellett elmenve a bazaltorgonákhoz vezetett. A Szent György-hegy egyik leglátványosabb része a helyenként 30-40 méter magasba emelkedő bazaltoszlopok. Melyek orgonasípokhoz hasonlóan sorakoznak egymás mellett. Ezek a látványos bazaltformációk sok millió évvel ezelőtt, vulkáni tevékenység következtében alakultak ki. Itt egy rövid pihenőre megálltak, majd a hegy déli lejtőjén elindulva a Lengyel kápolnát tűzték ki következő úticélként. Lefelé menet vidáman énekelve haladtak el az Oroszlánfejű-kút mellett, ahol kicsit felfrissültek. Elérve a Lengyel kápolnát a tanárnő rövid előadást tartott a kápolna történelméről. Innét útjuk a Szigligeti várhoz vezetett. A többszintes alsó és felső várból álló erődítményt boldogan vették birtokba a diákok. A korabelik ágyúkkal berendezett alsó várnál kicsit elidőztek majd nekivágtak a meredek lépcsősornak a felső várig. Ide feljutva következett a várlátogatás fénypontja. A bástyákról káprázatos kilátás nyílt a Balaton kéklő vizére, az egész Tapolcai-medencére és Tanú hegyeire, a közeli Badacsony, és a Szent György-hegyre, valamint a kopár tetejű Csobáncra. A várból lejutva befejezték a 17 kilométeres túrájukat és fáradtan bandukoltak a buszhoz. Ezzel a végéhez értek a 2016-ra tervezett túratervnek. Legközelebb 2017. február 4-én húznak újra bakancsot amikoris a Magyarpolány, Csurgó-kút, Borsodpuszta útvonalat járják majd be.