+36-30-916-0589

Termékkategóriák

Előzzük meg a baleseteket a hőségben

A hőségnek sokszor van szerepe a közlekedési balesetek bekövetkezésében.

A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes magatartás.

A közvetett hatások között figyelembe kell venni, hogy a légkondicionáló készülékkel nem rendelkező gépkocsik vezetői sok esetben nyitott ablakokkal próbálnak a hőség ellen “védekezni”. Ezzel semmilyen szabály ellen nem vétenek, de nem szabad elfelejteni, hogy a nyitott ablak szintén fokozza a balesetveszélyt.
A nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző a figyelmetlen, bágyadt közlekedés, kevésbé néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre. A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedők körében ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, amely a reakcióidőben is jelentkezik. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.

A balesetek megelőzése érdekében a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos. Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban! Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot! A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki, menet közben használjanak légkondicionálót, vagy gondoskodjanak a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról.

[metaslider id=1661]


Posted

in

by

Tags:

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close