A közszférát elérte a bérkatasztrófa

A közszféra bérkatasztrófájáról beszélt Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, tarthatatlannak nevezve, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők bére már kilencedik éve lesz befagyasztva jövőre. 

Az LMP azt követeli, hogy mind a közalkalmazotti, mind a köztisztviselői illetményalap igazodjon a minimálbérhez, és az állami vállalatok vezetői bérplafonját is kössék ehhez – mondta Szél Bernadett. Rámutatott: ezen cégeknél is béremelésre lenne szükség, mert van olyan vállalat, ahol a vezető akár ötvenszer annyit keres, mint egyes beosztottjai.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a megemelt garantált bérminimum 2017-ben már a közalkalmazotti bértábla kategóriáinak kétharmadánál magasabb, vagyis sem a végzettség, sem a ledolgozott évek száma nem számít érdemben a kereseteknél.  A bérfeszültség szerinte pályaelhagyást vagy további kivándorlást eredményezhet.
Szél Bernadett sérelmezte azt is, hogy 2015-ben a szellemi munkát végzők már átlagosan másfélszer annyit kerestek a versenyszférában, mint a közszférában.

MTI/LMP Sajtó