+36-30-916-0589

Termékkategóriák

Megnyílt a 2016 Volt

Sopron, 2016. június 29. Az év zenekara díjjal kitüntetett Halott Pénz együttes a Petőfi Zenei Díjak átadásán a 24. Volt Fesztivál nulladik napján, 2016. június 28-án este. MTI Fotó: Mohai Balázs
Sopron, 2016. június 29. Az év zenekara díjjal kitüntetett Halott Pénz együttes a Petőfi Zenei Díjak átadásán a 24. Volt Fesztivál nulladik napján, 2016. június 28-án este. MTI Fotó: Mohai Balázs

Emlékszel Sopronba? Megnyitotta kapuit az idei Volt fesztivál. A nyitóprogram  a Telekom Nagyszínpadon  a Petőfi Zenei Díj átadásával egy gálaműsor keretében zajlott. A Halott Pénz nem panaszkodhatott, hiszen három díjat is bezsebelt. Az estet a Wellhello fellépése zárta. 

Az est folyamán nem kisebb nevek léptek a színpadra, mint a Punnany Massif, Ruzsa Magdi és Quinby.

Az év felfedezettje díjat Zacher Gábor toxikológus adta át, aki elmondta, hogy nagyon izgul, hiszen ő csak zárójelentéseket szokott átadni és az nem ekkora nyílvánosságág előtt történik,ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy – remélem, csak itt találkozunk. Majd bejelentette, hogy  két nyertese is van. Az egyikük Fran Palermo, a másik pedig Freddie.

Az év dala díját a régi Metro, az LGT, majd a Skorpió emblematikus alakja, Frenreisz Károly adta át. Az év a Halott Pénz Demjén-feldolgozása, a Darabokra törted a szívem.

 

Rúzsa Magdi Az év női előadója
Forrás: MTVA/origo

Rúzsa Magdi Az év női előadója. A díjat a Hobo Blues Band legendás basszusgitárosa, Póka Egon adta át az énekesnőnek.

Az év DJ-je DJ Karanyi, neki a díjat DJ Zolcsi (Janklovics Péter), a VOLT Fesztivál tavalyi reklámjainak antihőse adta át.

– Köszönöm, VOLT Fesztivál, köszönöm, Sopron, szevasztok!

A Petőfi Zenei Díj első életműdíjasa Bereményi Géza író, dramaturg, filmrendező. Akit a  legtöbben talán a Cseh Tamás Dalok szerzőjeként ismerhetnek.

Benkő László gondolatban megemelte a kalapját a Halott Pénz zenekar előtt, amikor átadta nekik az év együttesének díját.  Benkő László az Omega billentyűse egyébként vonattal érkezett Sopronba a Volt  Fesztivál nulladik napjára.








http://sziget.hu/volt/programok/programtabla

 

 

 

 

Telekom Nagyszínpad

június 28. Kedd június 29. Szerda június 30. Csütörtök Július 1. Péntek Július 2. Szombat
Petőfi Zenei Díj – Gála
20:30Ella Eyre (UK)
22:30
Paddy And The Rats
16:0030Y
18:10A 25 éves Quimby
21:00

Paul Kalkbrenner (D)
00:10

Majka & Curtis
16:00Skillet (USA)
18:10Wiz Khalifa (USA)
21:00

Axwell Λ Ingrosso (S)
22:30

Intim Torna Illegál
15:50Csík Zenekar
18:10Iron Maiden (UK)
21:00
Bohemian Betyárs – A Nagy-Szín-Pad verseny győztese
17:00Slayer (USA)
19:30The Prodigy (UK)
22:30

Jana Színpad

A VOLT Fesztivál JANA Színpadán a legmenőbb magyar zenekarok gondoskodnak a zenei élményekről. A jó hangulathoz hozzátartozik a frissesség is, amihez a JANA natúr és ízesített ásványvizei,  jegesteái is hozzájárulnak. A buli utáni regenerálódásban pedig az új Jana Vitamin vizek segíthetnek! Fedezd fel a legjobb magyar zenéket a Janával!

június 29. Szerda június 30. Csütörtök Július 1. Péntek Július 2. Szombat
Pair O’ Dice
14:00Hősök
15:30The Biebers
17:00

Fish!
18:30

Akkezdet Phiai
20:15

Szabó Balázs Bandája
22:00

Rúzsa Magdi
23:45

Supernem
01:30

Palotai
02:40

Shell Beach
14:00Deniz
15:30Odett
17:00

Cloud 9+
18:30

Deák Bill Blues Band
20:15

Péterfy Bori & Love Band
22:00

Beatrice
23:45

Soerii & Poolek
01:30

UVCT (Jumodaddy & Wondawulf)
02:40

Buried In My Mind
14:00Headbengs
15:30Fábián Juli & Zoohacker
17:00

Magashegyi Underground
18:30

Hiperkarma
20:15

Stereo MC’s (UK)
22:00

Road
23:45

Bëlga
01:30

Necc Party
02:40

Blizard
14:00Honeybeast
15:30Ganxsta Zolee És A Kartel
17:00

Middlemist Red
18:30

Ivan & The Parazol
20:15

Margaret Island
22:00

Moby Dick
23:45

Kelemen Kabátban
01:30

Beatman & Ludmilla
02:40

Samsung Galaxy S7/S7 edge Terasz

A Samsung a VOLT Fesztiválon is gondoskodik a fesztiválozók és a mobiltelefonjaik feltöltődéséről. Ha rápihennél az esti koncertekre, vagy egyszerűen csak szeretnéd élménydúsan tölteni a nappalokat is, akkor látogass el a Samsung Galaxy S7 / S7 edge Teraszra!
A Samsung digitális oázisában a legújabb technológiai újdonságok várnak: a Gear VR headset segítségével a virtuális valóságban nézheted meg, hogyan épült fel a Fesztivál helyszíne, 360 fokos videókon keresztül újrajátszhatod a fesztivál előző napjának történéseit, sőt, extrém kalandokat is átélhetsz – mindezt a kényelmes foteljeinkben ülve.
És hogy a telefonod veled együtt bírja a strapát, keresd a hátizsákos mobil töltő embereinket a fesztivál egész területén! Csatlakozz hozzájuk egy töltés erejéig, hogy a mobilod a legfontosabb pillanatokban is garantáltan száz százalékon teljesítsen, és ne maradj le egy koncertről vagy buliról sem!

OpenAir Rádio Terasz

A Fesztiválrádió mindig veled van!
Ha még nem hallottad a fiatalokat, most itt a lehetőség!
Ha a buli már tetőfokára hágott, de még fokozni akarod, gyere el hozzánk és bulizzunk együtt!
Az Open Air Rádió újra élőben a VOLT Fesztiválon
B-OLDAL (állandó az Open Air Rádió színpadának közelében)
Szűcs Barbara fotókiállítása az Open Air Rádió, a VOLT Fesztivál, a Sziget Fesztivál a Strand, Nagyon Zene Fesztivál és az Akvárium klub támogatásával.

Soproni Dóm

Hogy mi a közös bennünk?
Minden helyzetből szeretünk nyerni.
A Sopronival most Te is jobb sorsra vagy hívatott, hiszen értékes fesztiválajándékokat nyerhetsz.
Vásárolj egy korsó csapolt Sopronit a Soproni Dóm fesztivál helyszínen 16 és 18 óra között, és a söröd mellé egy kaparós balsorsjegyet kapsz.
Kaparj és nézd meg, mit rejt a kártya, nyerj egyet a sok száz Soproni póló, napszemüveg, tetoválás közül.

Posted

in

,

by

Tags:

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close