Elfogták a 35 éves férfit, aki a gyanú szerint felelős a fiatal nő haláláért ( az elfogáskor készült videóval)

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk Gödöllőn egy fiatal nő életét vesztette, amikor egy feltehetően autólopásokra szakosodott hím autójába beszállt és megpróbált azzal elhajtani. A gyanúsítottat szinte rekordgyorsasággal elfogták. 

Úgy tudjuk, hogy az áldozat  a fővárosi Turay Ida Színház egyik munkatársa, B. Zsófia, aki egy nappal korábban ünnepelte a születésnapját.

A színház igazgatónője Darvas Ilona az alábbi sorokkal emlékezett szeretett társukról

– Egy napsugárral kevesebb a Földön, egy csillaggal több lett az égen. 2016. július 28-án egy aljas, kisstílű gazember elrabolta színházunk legszebb mosolyát

A színház facebook oldalán július 27-én még boldog születésnapot kívánt szervezési vezetőjének, míg 29-én már az alábbi közleményben adták hírül, hogy Zsófia nincs többé.

Mindeközben már a fél ország kereste Szénási Lajost akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

szénási lajosA feltételezett elkövetőről az is kiderült, hogy Cigányzenészként dolgozott korábban az a férfi, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a csütörtök esti halálos autórablással gyanúsít. Szénási Lajos tavaly még a 100 Tagú Cigányzenekar külföldön játszó “klónzenekarával”, a Magyar Nemzeti Cigány Művészegyüttessel turnézott, mint másodhegedűs. A cigányzenekar honlapja szerint még mindig a társulat tagja.




Szénási feltehetően nem sajnálta a történteket, hiszen a rendőrök délután Isaszegen, egy sörözőben fogták el. Aki ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A police.hu az alábbi közleményt adta ki az ügy kapcsán

A jelenlegi adatok szerint egy 24 éves gödöllői nő 2016. július 28-án a késő esti órákban állt meg az autójával a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A 24 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült.

 

A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.

A nyomozók Sz. Lajost 2016. július 29-én 14 óra 30 perckor fogták el Isaszegen. A férfit előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, kihallgatása jelenleg is folyamatban van.

Meghalt egy autóját tolvajtól védő fiatal nő

One Comment

Vélemény, hozzászólás?