Ittas vezetők Veszprém megyében

Veszprém megyében az elmúlt hétvégén összesen 21 járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés miatt.

Huszonegy alkalommal jelzett a járművezetőknél alkoholfogyasztást a szonda 2016. augusztus 26 és 28. között Veszprém megyében. Köztük volt az a 19 éves pápai sofőr is, aki vezetői engedély nélkül közlekedett gépkocsijával.

Egyházaskesző külterületén 2016. augusztus 28-án 2 óra 10 perckor intézkedtek a helyi körzeti megbízottak egy hatósági jelzés nélküli gépkocsit sofőrjével szemben, aki az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva a rendőrautó elé hajtott. Az egyenruhások igazoltatták a gépkocsit vezető pápai 19 éves V. B.-t, akiről kiderült, hogy nem rendelkezett a személygépkocsi vezetésére jogosító engedéllyel, valamint a tulajdonát képező hatósági engedély és jelzés nélküli gépkocsira kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást sem kötött. A két utast is szállító férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a körzeti megbízottak mintavétel céljából előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol a hitelesített alkoholszonda megerősítette az alkoholfogyasztást.

V. B. ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, míg az engedély nélküli vezetés és egyéb szabálysértések ügyében a Pápai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya folytatja le az eljárást.