Cserbenhagyásért vádemelés Ajkán -Videóval
Vádemelési javaslattal zárult annak a 39 éves mályinkai férfinak az ügye, aki közlekedése során balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt.
Bejelentés érkezett az Ajkai Rendőrkapitányságra június 27-én 7.45 óra körüli időben, mivel a 8-as számú főút 71-72 kilométer szelvényében baleset történt.
A rendőrségi eljárás lefolytatása során fény derült arra, hogy egy mályinkai férfi az általa vezetett vontatóval és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett a 8-as főúton Veszprém irányából, Ajka-Bakonygyepes irányába. A 71-72 kilométer szelvénybe érve ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol érintőlegesen ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő lassú járművel. Az ütközés következtében a vontató bal oldali visszapillantó tükre letörött, mely beszakította a mögötte haladó Renault személygépkocsi első szélvédőjét. A lassú jármű visszapillantó tükre a jármű bal oldali ajtó üvegének csapódott, mely ezáltal betört és az üvegtörmelék az utas fülkébe szóródott.
A vontató vezetője a közúti közlekedési baleset helyszínéről megállás, adatainak hátrahagyása-, valamint anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset során valaki megsérült-e avagy életét-testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorult-e járművével elhajtott.
A baleset helyszínén hátrahagyott alkatrész elemek, maradványok /jármű burkolati elemek, tükörborítás/ felirattal voltak ellátva, ezáltal a járműszerelvény vezetője beazonosításra került, majd a baleset helyszínére került visszairányításra. A baleset során személyi sérülés nem történt, a szerelvény vezetője elismerte, hogy hibázott.
A férfival szemben cserbenhagyás vétségének elkövetése miatt eljárás indult, melyet a napokban az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal zárt le, s az ügyben keletkezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére küldte meg.