Ajkai Szépségszalonból lopott, hamar elkapták

Az rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy közel százezer forint értékű telefont tulajdonított el egy ajkai szépségszalonból.

A rendelkezésre álló adatok alapján az 51 éves V. I. ajkai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 30-án 14 óra körüli időben egy helyi fodrászatból eltulajdonította egy vendég több mint százezer forint értékű mobiltelefonját. Sidó Norbert címzetes rendőr zászlós és Bakos Krisztián címzetes rendőr törzszászlós körzeti megbízottak széleskörű adatgyűjtésének és személyismeretének köszönhetően a feltételezett elkövetőt sikerült beazonosítani. Az 51 éves férfit az ajkai nyomozók 2016. július 1-jén felkutatták, majd az elvégzett ruházatátvizsgálás során előkerült az eltulajdonított telefon is. V. I.-t a rendőrök előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A sértettnek a készüléket Bak Krisztián rendőr főtörzsőrmester körzeti megbízott adta vissza 2016. július 1-jén.

V. I.-vel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás az Ajkai Rendőrkapitányságon, szabadlábon hagyása mellett.