Müncheni lövöldözés (videóval)

Pánik tört ki péntek este München belvárosában az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után – jelentette a Bayerische Rundfunk (BR) honlapja.

A dpa német hírügynökség tudósítójára hivatkozva a hírportál azt írja: a belváros sétáló övezetéből rengetegen szaladtak ki a Karlplatzra, és sok felfegyverzett rendőr érkezett a környékre.
A rendőrség a közösségi médiában azt írta: tudnak arról a szóbeszédről, hogy a belvárosban is lehetett lövöldözés, de egyelőre nem világos a helyzet. A BR helyszínen lévő riportere arról számolt be, hogy a belvárosban minden üzlet bezárt.
A rendőrség szóvivője közben megerősítette: a bevásárlóközpontban többen meghaltak és megsérültek. Elmondta azt is: egy gyorsétteremben kezdődött a lövöldözés. Azt egyelőre nem tudni, hogy egy vagy több elkövető volt.

 

 

 

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter korrigálta korábbi közlését, adatai szerint nem legalább három, hanem “legalább egy” elkövetője van a péntek esti müncheni lövöldözésnek – jelentette késő este a Bild című német lap az online kiadásában.

A lövöldözésben a müncheni rendőrség szóvivője szerint legalább hatan haltak meg.
Tájékoztatója után a Münchener Abendzeitung című lap az online kiadásában a szövetségi rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy hétre emelkedett a halálos áldozatok száma. Ezt az információt hivatalos helyről nem erősítették meg.
Közben Berlinben a szövetségi kormány országos válsághelyzetre készül, a kancellári hivatalban több minisztériumból álló stábot hoztak létre, amely folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. Angela Merkel kancellár nem tartózkodik hivatalában, Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter viszont megszakította szabadságát.

 

A KKM egyelőre nem tud magyar érintettről

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek – mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke az MTI-nek.

Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek.
Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni – tette hozzá.
A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar.
A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel – mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják.
Menczer Tamás arra is kitért, hogy eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.

 

– Okostelefonon figyelmeztette a lakosságot a városvezetés

Ámokfutó miatti “rendkívüli helyzetre” figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este – jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató.

Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót.
A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, “tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt” – közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.

 

– Csehország megerősítette a cseh-német határ ellenőrzését

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 2016. július 22., péntek (MTI) – Csehország a müncheni lövöldözésre reagálva megerősítette Németország felőli határának ellenőrzését – közölte Milan Chovanec belügyminiszter péntek este a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), amely rendkívüli adásban, élőben követi a bajor fővárosban zajló drámai eseményeket.

“Megerősítettük a cseh-német határsáv ellenőrzését. Ezt azt jelenti, hogy a határ mentén nagyobb számú rendőr van készenlétben és teljesít szolgálatot” – mondta a miniszter.
Milan Chovanec szerint megelőző intézkedésről van szó, amelynek abban az esetben lenne különös fontossága, ha az esetleges elkövetők Csehországba próbálnának menekülni.
A miniszter elmondta: Csehországban további biztonsági intézkedéseket nem terveznek, s a cseh biztonsági szolgálatok nem rendelkeznek olyan információkkal, amelyek szerint bármiféle terrorista támadás fenyegetne az országban.
Chovanec szerint a biztonsági szolgálatok és a rendőrség illetékes vezetői folyamatosan figyelik és értékelik a helyzetet, de a cseh nemzetbiztonsági tanács összehívását pillanatnyilag nem tartja szükségesnek. “Ki kell várnunk a német rendőrség akciójának a végét, és a hivatalos információkat, mi is történt valójában. További érdemi intézkedéseket csak azután tudunk meghozni” – jegyezte meg a cseh belügyminiszter.