+36-30-916-0589

Termékkategóriák

Robbanás Budapesten-Két rendőr sérült meg az ismeretlen eredetű robbanásban.

Ismeretlen eredetű robbanás történt 2016. szeptember 24-én 22 óra 30 perc körüli időpontban a Budapest VI., Teréz körúton. A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyalogos járőre megsérült – mindkettőjüket kórházba szállították. A rendőrség a robbanás körzetét lezárta, és megbizonyosodott arról, hogy további sérültek nincsenek.

A rendőrség – szakértők bevonásával – megkezdte a helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végez. A robbanás eredetével kapcsolatos helyszíni és szakértői vizsgálatok, valamint az anyagi kár felmérése folyamatban van.

Budapest, 2016. szeptember 25. Bűnügyi nyomozó telefonál 2016. szeptember 25-én a fővárosi Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez közel, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. Az elsődleges információk szerint két ember megsérült, a mentők kórházba szállították őket. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálják a robbanás körülményeit. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Budapest, 2016. szeptember 25. Bűnügyi nyomozó telefonál 2016. szeptember 25-én a fővárosi Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez közel, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. Az elsődleges információk szerint két ember megsérült, a mentők kórházba szállították őket. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálják a robbanás körülményeit. MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

Jelentkezzen, aki információval rendelkezik!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat a 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perc körüli időben a Budapest VI., Teréz körút 2-4. szám előtt történt robbanással kapcsolatban, amelyben két rendőr megsérült.

A KR Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki a cselekmény helyszínén vagy annak  közelében tartózkodott, illetve aki a cselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.

 

Budapest, 2016. szeptember 25. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2016. szeptember 25-én Budapesten a Teréz körúton, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségnél, a Király utcai kereszteződés közelében. A robbanásban két rendőrjárőr súlyosan megsérült. MTI Fotó: Lakatos Péter
Budapest, 2016. szeptember 25. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2016. szeptember 25-én Budapesten a Teréz körúton, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségnél, a Király utcai kereszteződés közelében. A robbanásban két rendőrjárőr súlyosan megsérült. MTI Fotó: Lakatos Péter

– Egyértelműen nem gázrobbanás történt a Teréz körúton szombat éjjel, egészen bizonyos, hogy robbanószerkezet robbant fel – mondta Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap déli műsorában.

A szakértő szerint a robbanás környezetében keletkezett elváltozások, károk, a kirakatüveg környékének sérülése, a fal maradványa egyértelműen nagyobb mennyiségű robbanóanyag robbanására utal.
Arra a felvetésre, hogy a robbanás környékén talált szegek miatt elképzelhetőnek tartja-e, hogy csőbomba robbant, a szakértő kifejtette: a csőbomba sokkal kisebb károkat okoz, “és láthatóan nem csőbomba, hanem más, házi készítésű szerkezet robbant fel”. Mint mondta, a csőbombában kevesebb a robbanóanyag.
A szakértő az esetről eddig közölt felvételek alapján azt valószínűsíti, hogy a kirakat előtt volt elhelyezve a szerkezet, ami felrobbant.


Posted

in

by

Tags:

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close