+36-30-916-0589

Termékkategóriák

Kategória: Sport

  • Mindenki nyert aki a jégre lépett Ajkán

    Lezajlott az idei első jégkorong torna. A tornára négy csapat érkezett Vasas I-II, Dunaújvárosi Acélbikák, és Justicia . Az Ajkai Óriások a vendégek szerint is kitettek magukért. A torna után a Vasas edzőjét, Jókai-Szilágyi Gábort valamint Becze Zoltánt, az Óriások edzőjét kérdeztük.

  • Kikapott Ajkán a Veszprém

    Szoros küzdelemben ugyan, de alul maradt a TELEKOM VESZPRÉM II. csapata a KK AJKA csapatával szemben a szomat este tartott bajnoki mérkőzésen.  A KK Ajka csapata a Telekom Veszprém II-es számú csapatát fogadta szombat este a városi sportcsarnokban. A mérkőzés előtt Poór Tamás vezetőedző elmondta, hogy szoros küzdelemre, gyors játékra lehet számítani. Látta már Éles József  növendékeit…

  • Jövőre jégcsarnok épülhet Ajkán -Az Ajkai Szó online közvetítésével

    A tömeg- és versenysport helyszíne lehet a jövő októberre megvalósuló ajkai jégcsarnok, amely a jeges sportok fogadásán túl alkalmas lesz a kulturális rendezvények lebonyolítására is – közölte Ajka polgármestere a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, hogy az 5100 négyzetméteres jégcsarnok, amelyben 1800 négyzetméteres jégfelület kap helyet, 500 főre bővíthető lelátóval…

  • Első ajkai Duatlon-Videókkal, képekkel

    Első alkalommal rendeztek Ajkán Duatlon versenyt a Tovafutók egyesület rendezésében, október másodikán vasárnap kora délután. A versenyt nevezhetnénk próbának is, hiszen néhány napja megalakult a Tovafutók egyesületen belül a triatlon szakosztály, ahová várják a fiatalok csatlakozását. Ajkán nem csak múltja, jelene, de jövője is van a triatlon sportnak. Ezt bizonyítja az első ajkai Duatlon verseny…

  • Kilátótól kilátóig

    Kirándulni indultak a Bródy Imre Gimnázium diákjai. Két csoport gyülekezett szeptember 24-én az ajkai vasútállomáson. Az egyik csoport a Bródy túrakör tagjaiból állt, ők a heti két tanítás utáni testnevelés órát váltják ki a havi egy túrával. A diákok másik csoportját az énekkarosok alkották, akik kétnapos kirándulásra indultak a Cuha völgyébe. Az énekkarosok kirándulását az…

  • FC Ajka – Komárom 2-1 (1-1) felvételről

    Az első játékrészben nagy mezőnyfölényben játszott csapatunk, sorra alakította ki a helyzeteket, melyből egyet Skriba tudott értékesíteni a találkozó 16. percében. A vendégek támadásai nem voltak veszélyesek, nem volt benn a levegőben az egyenlítés, hiszen a vezetés után is mi irányítottuk a találkozót. A mérkőzés 24. percében egy szabadrúgását követő fejesből aztán mégis sikerült egalizálniuk…

  • Mozgássérültek lövészversenye Ajkán

    Mozgássérültek lövészversenye Ajkán

    A sport, – legyen szó versenysportról, vagy tömegsportról -, az egészségmegőrzés, a szabadidő hasznos eltöltésének, és az integrációnak is egyik leghatékonyabb eszköze. Ezt felismerve, és ezen gondolat szellemében 2016. szeptember 10-én, – egyidőben a Rioi Paralimpiai játékokkal – Ajkán is megrendezték a Mozgássérültek V. Országos lőversenyét. A programot a Mozgássérültek Aktív Egyesülete, és az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület közösen szervezte meg.…

  • Sikeresen lezajlott a 2016-évi RHODIUS Kab-hegyi időfutam

    Sikeresen lezajlott a 2016-évi RHODIUS Kab-hegyi időfutam

    Idén harmadik alkalommal volt lehetősége nevezni a kerékpározás szerelmeseinek a kab-hegyi időfutamra, a Bringajka kerékpáros egyesület szervezésében tartott versenyen.  A mezőny  2016.07.24-én vasárnap 10 órakor startolt Ajkáról a  Hubertus Erdészeti Erdei Iskola után található murvás parkolótól, percenkénti indítással. A szabályok azt is előírták, hogy mindenkinek kötelező volt a rajtidőpontja előtt 5 perccel a rajtzónában tartózkodni! A Cél…

  • Ezüstéremmel zártak a magyarok a junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon

    – A Kalmár Ákos, Tabi Zoltán, Juhász Janka, Kun-Szabó Fanni összeállítású magyar váltó ezüstérmet szerzett a junior nyíltvízi úszó világbajnokság hétfői zárónapján a 14-16 éves korosztályban. A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a 17-19 évesek között a Rasovszky Kristóf, Novoszáth Tamás, Farkas Adél, Kiss Nikolett összeállítású csapat az ötödik helyen végzett. Ezzel  mind az éremtáblán, mind…

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close