Tiszteljük meg mindnyájunkat és tiszteljük meg önmagunkat is
A szombati nappal még nem ért véget az ünnepség. Vasárnap egy kicsit tovább pihenhettek a rendekiek, de 11 órakor már várta őket a templomban Schwarcz Márton plébános aki az ünnepi misét német nyelven celebrálta.
A mise után a két világháború hőseiről és a kitelepítésről emlékeztek. Ünnepi beszédet mondott Töltl Zoltán a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Beszédében kiemelte, hogy semmi sem fehér vagy fekete. A történelem ennél sokkal bonyolultabb. Úgy fogalmazott, hogy
– A tényeket többé kevésbé már ismerjük, és tudjuk, nem volt fekete-fehér, jó és egyértelműen rossz oldal. Az egyszerű emberek oda sodródtak, ahová sorsuk vitte őket és ez sokszor megbélyegzést is jelentett.
A világháborús hőseink emlékét megőrizzük mondta a műsorvezető, majd felkérte a megemlékezőket a koszorúk elhelyezésére az emlékműnél.
Koszorút helyezett el:
– A Német Nemzetiségi Önkormányzat
Ajka Város Önkormányzata
Fidesz képviselói
Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör
Laschober Mária Német Nemzetiségi Általános Iskola
Regenbogen Német Nemzetiségi Óvoda és Művelődési Központ
Ajkarendekért Egyesület
A vasárnapi ebéd után még egy utolsó felvonás várt a falu lakosságára. A nemzetiségi kulturális műsor az iskola udvarából felvonulással kezdődött. Elsőként a legkisebbeknek a Regenbogen Német Nemzetiségi Óvoda tánccsoportjának vidám táncát csodálhattuk meg. Majd őket követték a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola táncosai. A programban fellépet még az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Énekkar, a Mozgássérültek Ajkai Egyesületének Énekkara, a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Énekkar, Ajkarendekért Egyesület tánccsoportja s végül a rendezvénysorozat zárásaként a városlődi Pergő Rozmaring tánccsoport fiatal táncosainak tapsolhatott a közönség.
Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ
A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól:
“155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “
Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni.
Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján:
Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához:
A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció).
A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához).
Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie).
forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.