Kék hírek

Rendőrrel kerékpározhattak

Rendőrségi programok várták 2016. július 7-én és 8-án a devecseri Erzsébet Napközis Tábor diákjait. A cikkhez kapcsolódó videó: A Gárdonyi Géza Általános Iskolában megrendezett tábor közel 100 diákja 2016. július 7-én délelőtt Borsath Balázs rendőr törzszászlóssal, a Devecseri Rendőrőrs szolgálatirányító parancsnokával beszélgethettek a biztonságos internetezésről és a nyár veszélyeiről. Az interaktív előadást közlekedési foglalkozás követte. Szalai Zoltán rendőr zászlós és Gőcze Tamás rendőr főtörzsőrmester körzeti megbízottak a kerékpározás alapvető szabályairól beszélgettek a fiatalokkal, akik a megszerzett és felelevenített ismereteket egy kerékpáros ügyességi pályán is kipróbálhatták. Másnap a táborozók Borsath Balázs…

Read More
Politika

Az LMP ötpontos akciótervet nyújt be az Országgyűlés elé a munkaerőhiány kezelésére (videóval)

Az LMP ötpontos akciótervet nyújt be az Országgyűlés elé a magyar munkaerőhiány kezelésére – jelentette be a párt társelnöke országjárása során tartott hétfői ajkai sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett azt mondta: Magyarországon egyszerre van hatalmas kivándorlás, egyes cégek pedig abban gondolkodnak, hogy alacsonyabb bérszínvonalú országból hozzanak be vendégmunkásokat. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kérdésben múlt héten megnyilvánuló Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavai azt jelentik, “hogy a kormány szövetséget kötött a nagytőkével a Magyarországon dolgozó emberek béreinek letörésére”. Az LMP ezért egy ötpontos akciótervet nyújt be a magyar dolgozók érdekében az Országgyűlés…

Read More
Képszerkesztés egyszerűen, ingyen
Kék hírek

Képszerkesztés egyszerűen, ingyen

Képek retusálása, számtalan effektus és rajzeszköz található az ingyenes képszerkesztőben. Az Artweaver plugin felépítése kiváló bővítési lehetőséget biztosít a további effektusok számára, támogatja az összes elterjedt képformátumot, rétegkezelés mellett számtalan brush és ecset áll a rendelkezésünkre, animációk készítésére is alkalmas. A letölthető csomagban megtalálható a szoftver, illetve annak magyarítása amit a Progam Files/Artweaver/Languages mappába kell másolnunk, majd a szoftver Preferences /Languages menüben kiválasztanunk. Magyarítás: Kiss Viktor. www.mcgoat.com/media/Artweaver.exe Magyarítás: www.mcgoat.com/media/Artweaver_HU [embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=mcL4JuivpQ8[/embedyt]

Read More
Kék hírek

Egy másik gépkocsihoz tartozó rendszámot szerelt fel autójára egy noszlopi férfi

Visszaélt a rendszámmal, egy másik gépkocsihoz tartozó rendszámot szerelt fel autójára egy noszlopi férfi. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 4-én 14 óra körül K. Z. noszlopi lakos egy Volkswagen Bora típusú személygépkocsijával közlekedett Devecser és Kolontár között. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a gépkocsira felszerelt hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozott. A sofőr a helyszínen elismerte, hogy a rendszámot ő szerelte fel a külföldi honosságú, hatósági jelzéssel nem rendelkező autóra. A cselekmény pikantériája, hogy míg a hatósági jelzés nélküli közlekedés” csak szabálysértés”, míg az egyedi azonosítójellel való visszaélés…

Read More
it

Szembe ment a multikkal, milliomos lett

Bálint Karola szembe ment a multikkal és milliomos lett a diáklány aki leprogramozta, majd benevezte a bevásárlást segítő mobilalkalmazást a nemzetközi ISEF, azaz Intel Intel International Science and Engineering Fair innovációs és tudományos versenyre. Az ISEF a világ legnagyobb kamaszoknak szóló versenye, s 1950 óta létezik. Célja, hogy minél több fiatal kezdjen matematikai, természettudományos kutatásokba. Karola a programmal elnyerte az ISEF különdíját, az Oracle Academy-t s ezzel együtt 1,4 millió forintot. Bevásárlólistát számtalan formában készíthetünk magunknak, írhatjuk használt borítékra, papírra, mobiltelefonra, felmondhatjuk diktafonra. Bármelyiket is választjuk még mindig van egy nagy kihívás, mégpedig az,…

Read More
Kék hírek

Hajnali tűz egy idősek otthonában (videóval)

Hatvan embert kísértek ki a tűzoltók az épületből, közülük húszan közvetlen életveszélyben voltak Tűz keletkezett hétfőn reggel egy Jászberényi úti idősek otthonában. A lángok az épület első emeleti, húsz négyzetméteres szobájában csaptak föl. A fővárosi tűzoltók az oltással párhuzamosan megkezdték az épület kiürítését. Az otthon szobáiból hatvan embert kísértek a tűzoltók a füsttel nem érintett szárnyba, közülük húsz mozgásában korlátozott, idős embert közvetlen életveszélyből mentettek ki az egységek. A lángokat percek alatt eloltották, majd nagy teljesítményű ventilátorral szellőztették át az épületet. Az Országos Mentőszolgálat szakemberei két idős embert füstmérgezés gyanújával…

Read More
Kultúra

Tiszteljük meg mindnyájunkat és tiszteljük meg önmagunkat is

A szombati nappal még nem ért véget az ünnepség. Vasárnap egy kicsit tovább pihenhettek a rendekiek, de 11 órakor már várta őket a templomban Schwarcz Márton plébános  aki az ünnepi misét német nyelven celebrálta. A mise után a két világháború hőseiről és a kitelepítésről emlékeztek. Ünnepi beszédet mondott Töltl Zoltán a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Beszédében kiemelte, hogy semmi sem fehér vagy fekete. A történelem ennél sokkal bonyolultabb. Úgy fogalmazott, hogy – A tényeket többé kevésbé már ismerjük, és tudjuk, nem volt fekete-fehér, jó és egyértelműen rossz oldal. Az egyszerű…

Read More
Kék hírek

Ajkai Szépségszalonból lopott, hamar elkapták

Az rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy közel százezer forint értékű telefont tulajdonított el egy ajkai szépségszalonból. A rendelkezésre álló adatok alapján az 51 éves V. I. ajkai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 30-án 14 óra körüli időben egy helyi fodrászatból eltulajdonította egy vendég több mint százezer forint értékű mobiltelefonját. Sidó Norbert címzetes rendőr zászlós és Bakos Krisztián címzetes rendőr törzszászlós körzeti megbízottak széleskörű adatgyűjtésének és személyismeretének köszönhetően a feltételezett elkövetőt sikerült beazonosítani. Az 51 éves férfit az ajkai nyomozók 2016. július 1-jén felkutatták, majd az elvégzett…

Read More
Kultúra

A Nándi kolbászánál nincs jobb ( Ajkai Szó, TV Ajka videójával)

A nemzetiségi hétvége második napja elég sütősre sikeredett. Sült a lángos, Nándi kolbásza, az ezer ízes palacsinta és a nagy melegben bizony azok zsírja is akik kimerészkedtek a szabadba. Igaz a szervezők komoly sátorrendszerről és a Nomádia büfének köszönhetően friss hideg sörről is gondoskodtak. Ami bizonyára különösen jólesett azoknak akik már délelőtt nyolc órától részt vettek az Erdősi Mihály nemzetiségi futballkupán.   Hat helybeli csapat részvételével zajlott az ajkarendeki nemzetiségi napok keretében a hagyományos Erdős Mihály emléktorna. A tornát mindig szombat délelőtt tartják. A kispályás labdarúgó tornára vegyes életkorú játékosok,…

Read More

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close