Kék hírek

Halálos baleset Szalapa közelében

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2016. augusztus 19-én 12 óra 5 perc körüli időben a 7328-as számú út, 12-es kilométerszelvényénél, Szalapa és Türje között. Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy áruszállító kisteherautó és egy személyautó. A balesetben a tehergépkocsit vezető férfi a helyszínen életét vesztette, a másik jármű sofőrje és utasa pedig az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrök a helyszínelést befejezték, a forgalom ismét zavartalanul haladhat a balesettel érintett útszakaszon. A rendőrség vizsgálja a…

Read More
Jó tudni

Ünnepnap miatt a piacok sem nyitnak ki szombaton

Ne induljunk vásárolni megszokásból, ugyanis idén augusztus 20-a szombatra esik ezért ezen a napon az üzletek zárva tartanak de nemcsak az üzletek hanem a piacok sem nyitnak ki.  Nem új keletű dolog hogy ünnepnapokon az üzletek nem nyitnak ki, de azért hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ne induljunk el megszokásból vásárolni, hiszen szinte biztos hogy semelyik üzletet nem fogjuk nyitva találni. Természetesen vasárnap a megszokott nyitva tartással várják az üzletekben a vásárlókat. Sőt akadnak olyan üzletek akik pénteken hosszabbított nyitva tartással és ehhez külön akcióval várják a vásárlókat.

Read More
Kék hírek

Somlóvásárhely térségében öt autó ütközött

Ahogy arról az Ajkai Szó facebook oldalán beszámoltunk egymás után két balesetről is érkezett bejelentés a rendőrség 112-es segélyhívójára. A két baleset egy óra eltéréssel szinte egymás mellett történt. Az első esetben személyi sérülés, míg a második esetben csak anyagi kár keletkezett.    A 8-as számú főút 96-97 km szelvényében 2016. augusztus 17-én 9 óra 40 perc körüli időben egy Mercedes tehergépkocsi és a hozzá kapcsolt nehézpótkocsi Veszprém irányából Dabróka felé közlekedett. Haladása során egy egyenes útszakaszon az előtte haladó járművek forgalmi okból lassítottak, melyet fenti jármű vezetője a beszerzett adatok alapján későn…

Read More
Katasztrófa Védelem

Kötéltechnikával mentettek meg a tűzoltók egy embert a Petőfi hídon (videóval)

A férfi lába beakadt a híd korlátjai közé Szerdán este, nem sokkal kilenc óra előtt riasztották a fővárosi tűzoltókat, hogy egy ember a Duna fölött, a Petőfi hídról fejjel lefelé lóg a víz fölött. A férfi mentéséhez több tűzoltó egység is kiérkezett, köztük a Szent Flórián Tűzoltóhajó, valamint egy alpintechnikai rendszerrel fölszelt raj is. A mentés percek alatt lezajlott. A tűzoltókat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A helyszínen kiderült, hogy az ember lába beakadt a híd korlátjának függőleges rúdjai közé, és olyan szerencsétlenül mozdult, hogy fejjel lefelé a víz fölé…

Read More
Kék hírek

Szeméremsértő fényképeket értékesített (Videóval)

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy férfival szemben, aki a gyanú szerint gyermekekről készült pornográf tartalmú felvételeket tett közzé és értékesített az interneten. A cikkhez kapcsolódó videó: Gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya C. Pál 47 éves budapesti lakossal szemben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján indult nyomozás során a debreceni rendőrök megállapították, hogy a férfi 2014. október 31-e óta több olyan képet töltött le az internetről és tárolt a számítógépén, amelyeken gyermekeket szeméremsértő módon ábrázoltak. A…

Read More
Jó tudni

Forgalomkorlátozások Ajkán

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen útlezárások lesznek Ajka belvárosában. Ajkán az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények miatt 2016. augusztus 20-án 21 óra 45 perctől a tűzijáték befejezéséig az alábbi területeken útlezárás lesz érvényben: Deák Ferenc utca – Rákóczi Ferenc utca kereszteződése, le lesz zárva a Deák Ferenc utcát és a Szabadság teret összekötő névtelen utca, valamint a Deák Ferenc utca – Gyár utca kereszteződése. A járműforgalmat valamennyi helyszínen rendőrök és polgárőrök irányítják.

Read More
Kék hírek

Börtönbe akart kerülni (videóval)

Vádemelési javaslattal zárták le az ajkai rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki azért törte be az ajkai autóbusz-pályaudvar várótermének egyik ajtaját, mert börtönbe akart kerülni. A cikkhez kapcsolódó videó: A nyomozás során megállapított adatok alapján 2016. július 16-án 4 óra körül a 21 éves B. G. az ajkai autóbusz-pályaudvar várótermének ajtajához egy fém hulladékgyűjtőt dobott, majd a megrepedt üveget lábbal berúgta. Cselekményével több, mint százezer forint kárt okozott a közlekedési társaságnak. A rövid időn belül kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták a 21 éves férfit, aki tettét azzal magyarázta, hogy…

Read More
Ifj. Knézy Jenő elfelejtette megemlíteni az McGoat webáruház nevét
Bulvár

Ifj. Knézy Jenő elfelejtette megemlíteni az McGoat webáruház nevét

Akik rendszeresen knézik, akarom mondani nézik az olimpiát vagy olvassák a híreket, azoknak feltűnik, hogy bizony  Ifj. Knézy Jenő elfelejt megemlíteni neveket, elfelejt elmesélni történeteket. Persze ez nem Jenő ismérve, hiszen nem vagyunk mi gépek, ráadásul élő adásban kommentálni nem is olyan egyszerű feladat.  Ennek ellenére az interneten komoly összeesküvés elméleteket lehet olvasni arról, hogy ifj. Knézy akinek az apukája is Knézy volt, nem említette meg Yusra Mardini 18 éves Szír úszót. Bár a HVG témával foglalkozó cikke is csak menekült úszóként emlegeti.  A 444.hu cikkében már arról írt, hogy Ifj. Knézy…

Read More
Kék hírek

Felismerhetetlen lett a Suzuki, mindenki megsérült

Frontálisan ütközött két személyautó a devecseri Miskei úton. Az ütközés akkora volt, hogy az egyik autóban utazó két ember beszorult a roncsok közé, őket a mentéshez riasztott ajkai hivatásos tűzoltók szabadították ki. A baleset hétfő kora délután, 17 óra előtt nem sokkal Devecserben a Miskei utcában történt. Ahol információink szerint  egy 20 éves helyi férfi által vezetett Suzuki Swift személygépkocsi Pusztamiske irányából közlekedett. Úgy tudjuk, hogy az előzetes adatok arra engednek következtetni, hogy a  sebességét nem az út vonalvezetéséhez választotta meg és egy jobbra ívelő útkanyarulatban hirtelen fékezést követően nekiütközött…

Read More
Kék hírek Turizmus

Őrség zöld aranya tökmagolajjal és málnával az ország tortája 2016-ban

Kihirdették az ország tortáját.  A győztes az Őrség zöld aranya tökmagolajjal és málnával lett. A tortákat 2016. augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön kóstolhatjuk meg először. Ettől az időponttól árusíthatják a cukrászdák, s a receptek is ettől a naptól lesznek nyilvánosak. Szerkesztőségünk megszerezte a receptet Így készül az Őrség zöld aranya Tökmagos felvertre fehér csokoládés, lazára felvert ganache kerül. Pirított, darált tökmagból, cukorral és őrségi hidegen sajtolt tökmagolajjal pralinét készítenek, melyből fehércsokoládé, hántolt ostya és tökmagolaj felhasználásával ropogós réteg készül. A könnyű ganache-ra helyezik ezt a ropogós réteget, melyre ismét a fehér csokoládés…

Read More
it

Nagykorú lett az Árok Party, meleg fröccsel ünnepelt

Tizennyolc éve annak, hogy két régi jóbarát Oszvald Balázs  és Guzslován Gábor megálmodta az Árok Party nevű összejövetelt a nyolc bit szerelmeseinek. A kezdetekben kis baráti összejöveteleknek, mai néven LAN partiknak induló dolog hamar nemzetközivé nőtte ki magát és a mai napig egy kedvelt találkozópont a Commodore, Spectrum, Atari és a többi régi számítógép csoda szerelmeseinek, megszállottjainak.   Ez az a hétvége, amikor 100-130 ember családdal vagy család nélkül leköltöznek a kis Ajka melletti faluba Ajkarendekre. Egy dolog szinte biztos, hogy közös bennük, hogy a csomagtartóban mindenkinél lapul egy egy…

Read More

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, valamint tárolását az Ön számítógépén. Bővebb információ

A cookie-k használatára vonatkozó szabályokat a 2002/58/EC uniós irányelv rendelkezései alapján a magyar jogalkotó az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénybe ültette át, mely így szól: “155. § (4) Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. “ Érdemes megemlíteni, hogy az idézett törvényt az elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint minden olyan tevékenységgel kapcsolatban kell alkalmazni, amelynek gyakorlása során rádiófrekvenciás jel keletkezik, továbbá alkalmazni kell a kereső- és gyorsítótárolás-szolgáltatást végző közvetítő szolgáltatók esetében is (lásd a jogszabály hatályát). A fentiekből következik, hogy a 155.§ (4) bekezdéseben meghatározott rendelkezést egy átlagos weboldal, vagy webshop üzemeltetése esetén nem kell alkalmazni. Létezik azonban egy uniós ajánlás, amely nem kötelező jogszabály Magyarországon, de iránymutatását érdemes figyelembe vennünk. Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2011-es és 2013-as munkadokumentuma ajánlást fogalmaz meg, miszerint cookie-k használata esetén kell-e hozzájárulást kérni, és ha igen, akkor az hogyan történjék jogszerűen. Ezek alapján: Nem szükséges hozzájárulás a következő cookie-k használatához: A jelszóval védett munkamenethez használt cookie (ez a cookie a felhasználó azonosítására szolgál az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásba való belépés után; a felhasználó azonosítása ahhoz szükséges, hogy ne szakadjon meg a hírközlő hálózaton a szerverrel folytatott kommunikáció). A bevásárlókosárhoz használt cookie (az internetes áruházakban jellemzően ilyen típusú cookie-kal tárolják a felhasználó által (például a „kosárba” gomb megnyomásával) kiválasztott árucikkek hivatkozásait. Ez a cookie így feltétlenül szükséges a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához). Biztonsági cookie-k (a biztonsági cookie-k elengedhetetlenek a 95/46/EK irányelv vagy más jogszabály által előírt biztonsági követelmények teljesítéséhez a felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kapcsán. Az ilyen cookie-val például olyan egyedi azonosító hozható létre, amely lehetővé teszi, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója hatékonyabban ismerhesse fel a visszatérő felhasználókat. E nélkül, vagyis ha a belépési kérés korábban nem látott eszközről érkezik, a rendszernek további biztonsági kérdéseket kell feltennie). forrás:http://net-jog.hu/2015/10/17/mi-a-helyzet-cookie-ugyben/

Close